Kozma Szilárd asztrológus munkássága

Kozma Szilárd: A Tarot, mint önbeavató, sors-rendezési útmutató

Kozma Szilárd:

     A Tarot és az asztrológia szimbólumrendszerének az analogiája és funkcionális alkímiája

Amiként a cím is mutatja, reális (metafizikai) alapja és funkciója szerint, a Tarot egy személyes sors-beavatási (esetünkben önbeavatási) képi jelrendszer. Az aktuális sorshelyzetünkre, pillanatnyi sorsállapotunkra vonatkozó szimbolikus információt (jeleket és jelzéseket) tulajdonképpen állandóan és folyamatosan kapunk a környezetükből, de azt, azokat nem vagyunk képesek helyesen értelmezni, mivel nem ismerjük az események és az élethelyzetek szellemi – spirituális szimbolikus jelentéstartalmát.

Sőt: mivel az ember csak kivételes esetekben ismeri fel az élete eredeti rendeltetésének (az élete és a sorsa értelmének) a logikáját: a földi és az egyetemes megváltásban való (mindenki számára úgymond kötelező!) részvétel logikáját, a jelértelmezései megragadnak a félrevezető és nevetséges népi, vagy a szubjektív babonák szintjén. A környezeti jelekből, a legjobb esetben is szerencsés, vagy szerencsétlen sorshelyzetekre vonatkozó információt igyekszik kiolvasni, holott az élete ősi rendeltetés: a megváltás megvalósításának a logikája ab ovo kizárja a szerencse, vagy szerencse-hiány, a kedvező, vagy kedvezőtlen sorshelyzetek lehetőségét, amiként azt Jézus is tanította: Kizárt dolog, hogy bármiféle pozitív törekvéssel, a külső és belső harmonizációra való folytonos törekvések nélkül, egészségesek és boldogak lehessünk. Kizárt, hogy a megváltás eszméje melletti teljes elköteleződés nélkül, vagyis mindennapi áldozathozatal nélkül, meg lehessen nyerni az életet.

    A sorshelyzetünkre, sorsállapotunkra utaló jelek tehát állandóan jelen vannak az életünkben, éppen hogy ki nem szúrják a szemüket, de a szerencsébe sors-protekcióba, isteni protekcióba), illetve a szerencsétlenségbe (Isten előtti kegyvesztett állapot lehetőségébe) vetett babonás hitünk megakadályoz abban, hogy helyesen tudjuk azokat értelmezni. Pedig a Megfelelés törvénye szerint, vagyis az Analógia törvénye szerint az anyagi világ és annak az eseményei tökéletesen tükrözi a szellemi történéseket: “Ami lent van ugyanaz, mint ami fent van.” – Hermész Triszmegisztosz Smaragd Táblája e tekintetben egyértelműen és világosan beszél. (“Való, hazugság nélküli, biztos és igaz.”) Mert ha tovább gondoljuk a Hermészi mondatot, azonnal kiderül, hogy nem csak az, ami fent van, áll szellemi – spirituális lényege szempontjából analogikus kapcsolatban azzal, ami fent van, hanem a külső (környezetünk) és a belső világunk (lelkünk, szellemünk) is, lényegi (spirituális) kapcsolatban áll egymással. Amennyiben az idő mennyiségi folyását jelző órámmal kapcsolatosan ér (látszatra persze, véletlenül) valamilyen károsodás: elvesztettem, ellopták vagy annyira megütöttem, hogy meg kell javítani, biztos lehetek abban, hogy nem jó időben vittem véghez, hogy nem jókor tettem meg valamit. Türelmetlenségemben elsiettem, vagy bizonytalankodásom, bátortalanságom következtében, túl későn tettem meg azt, aminek meg lett volna a maga minőségi ideje. Nem figyeltem az idő minőségére tehát és ez által, nem a kellő időben lépve, hirtelenül, vagy megkésve cselekedve, megsértettem a Ciklus és a Ritmus törvényét.

    Semmi nem történik tehát véletlenül sem bennünk, sem körülöttünk, életünk minden egyes mozzanatának, minden eseménynek meg van a maga spirituális jelentősége, mint ahogy minden erkölcsi tettünknek (vagy nem-tettünknek: lásd a halasztás, a halogatás vétkét) is sorsalakító következménye van. Csak éppen meg kellene tudni fejtenünk – persze nem a babonák szintjén! – a fontosabb jelentéstartalmakkal bíró események és helyzetek (sors-jelek) szimbolikus értelmét és máris tudhatnánk, hányadán állunk magunkkal, a sorsunkkal, környezetünkkel, szeretteinkkel. A Tarot egy ilyen, a szellemi ősök által alaposan megfigyelt és szilárd rendszerbe foglalt, többnyire egyértelmű és határozott jelentéstartalommal rendelkező sors-szimbólumokat tartalmazó jel-gyűjtemény, amely, ha megtanuljuk a szimbólumait, segít el- és kiigazodni a sors-kríziseink, addig véletlenszerűnek és irracionálisnak képzelt labirintusában. 

   A közhiedelem ellenére tehát, a Tarot nem ostoba, és végső soron hamis(!) jóslások végzések az érdekében lett létrehozva. A jóslás, amellett, hogy csalás amennyiben avatatlan személy végzi és fekete mágia amennyiben avatott személy él vissza a természetfeletti tudásával, azért is értelmetlen, mivel annak az alap-logikája teljes mértékben ellentmond a teremtés, és így az életünk eredeti rendeltetés logikájának és ez által az egyetemes törvényeknek (Ezeket az Utódok szülők ész szeretők az asztrológia tükrében c. könyvemben részletesen ismertettem)  és azok közül is elsőként annak a törvénynek, amely az ember számára a legfontosabb: a spirituális fejlődés törvényének. Más szóval, a jóslás minden szempontból ellentmond és ellenkezik a személy szabad akaratát biztosító törvénnyel. És ez akkor is így van, ha a Tarot huszonkét ikonja segítségével végrehajtható különböző sorselemzési technikák által, – akárcsak más, a szellemi világ működési mechanikájára alapozott szimbolikus sorselemzési, sorsértelmezési rendszerrel (Például az asztrológiával) – az életnyerési lehetőség téveszméje szerint gondolkozó ember számára, vagyis az életnyerés lehetőségébe vetett egoista életkoncepció (tévhit, rögeszme, a bűnbeesés logikája, stb.) szerint élő személyek számára -, egy elenyésző mértékű százalékaránnyal, néha, és többnyire csak a negatív jóslatok beválnak. (A beavatottak és a felébredettek: az egyetemes törvények szerint élők  számára nem!) Ám az igazi beavatottak által gyakorolt Tarot sorselemzés ennél, az alacsonyrendű és lényegében és végső soron sehova nem vezető (értelmetlen) jóslási lehetőségnél felmérhetetlenül többet, illetve egészen mást jelent.

    Mielőtt az elméleti eszmefuttatásba jobban belemerülnénk, annak a metafizikai igazságnak a szellemében, miszerint a teória (Teo – ria: Isten – látás) értéktelen kolonc az ember nyakában (eszében, képzeletében) amennyiben nem próbálják ki a gyakorlatban, ismerkedjünk meg a 22 ikonnal dolgozó Tarot rendszernek (A Nagy Arkánumnak) az egyik legegyszerűbb „kártyavetési” módszerével, az úgynevezett kelta-kereszttel. Ez ugyanis jó alapot biztosít a Tarot ikonok szimbólumainak megismeréséhez és a nem jóslásra használt sorselemzéseknek az alap-logikája megértéséhez.  

    A Kelta Kereszt hét kiválasztott és sorjában kitett ikonnal dolgozik, egészen pontosan: hat plusz egy ikonnal, amely hét kártya-lapot a következő képpen választunk ki a 22-es kártyapakliból: Elsősorban kiválasztjuk azt az egyes pozícióba (a kereszt középpontjába) elhelyezendő alap-ikont, amelynek az alapjelentése és a „segítő” szimbólumai a leginkább megfelelnek és jellemzik azt az életproblémát, sors-kérdést, aminek a megoldása érdekében a sorselemzést el akarjuk végezni, illetve amely kérdésre választ akarunk kapni. Ily módon tehát a pakliban 21 darab kártyalap marad, vagyis 3 x 7 darab kártyalap, amit keverés után, a keverés által adott sorrendben (felülről lefelé tehát), arccal lefelé fordítva, három egymás alatti sorban és hét oszlopban helyezünk el az asztallapon, vagyis három sorba hét – hét kártyát helyezünk el lefelé fordítva.

    Ez után az első kirakásos műveletnek a végeztével, megkérjük az illető személyt, aki számára a sorselemzést végezzük, hogy amennyire nyugodtan és finoman csak lehet („finoman és nőiesen”!) egymás után, válasszon ki mind a három hét kártyalapot tartalmazó sorból két darab kártyalapot, vagyis összesen hat darab kártyát (2X3 = 6) és anélkül, hogy felfordítaná azokat és a kiválasztás sorrendjében, adja a „kártyavető” személy kezébe. Az értelmező ezeket a lapokat (a hat darab kiválasztott kártyát), a kiválasztás sorrendje szerint – és még mindig arccal lefelé fordítva! – , elhelyezi a bal kezébe. Miután ez megtörtént, a maradék lapokat össze lehet szedni és félretenni. A Kelta Kereszt kirakását és az értelmezést úgy kell elkezdeni, hogy a kereszt képzeletbeli középpontjában elhelyezett első (egyes számú) pozícióba került alap-ikon alá, a kereszt alsó száraként, immár felfordított arccal elhelyezzük azt az ikont ábrázoló kártyát, amely a balkezünkbe gyűjtött hatos csomónak a legaljára került (amelyet az a személy aki számára a sorselemzést végezzük, elsőként kiválasztott).

   Ez, a kettős pozícióba kerülő ikon jelentéstartalma és a kiegészítő szimbólumai fogják jelezni – jelenteni számunkra a felvetett probléma igazi, spirituális és kauzális (szellemi) gyökerét és alapját. Vagyis azt, azokat a negatív képzeteket, félelmeket, szorongásokat és/vagy ambíciókat, amelyeket a „sorselemzett” személy a tudattalanja legmélyén táplál az élettel, a sorsával, illetve az életét és a sorsát meghatározó személyekkel, vagy a sorsának az elemeit képező társadalmi, kulturális, vallásos, anyagi, stb. körülményekkel szemben. Láthatjuk tehát, hogy ez egy igen fontos pozíció, mivel a kettős pozícióba kerülő ikon jelentésének a helyes értelmezése máris feloldhatja az illető problémát, illetve választ adhat a probléma által felvetett sors-kérdésre. Ezért is hívjuk az ide kerülő ikon-ábrázoló lapot gyökkártyának. De nem csak az illető személy tudattalan lelki és szellemi világában létező görcsöket, tévképzeteket és negatív ambíciókat tárja fel a kettős pozícióba kerülő ikon, hanem azokat a távoli múltban elkövetett tetteket (vétkeket) is, amelyek a jelenben firtatott problémát, nehéz sors-krízist, drámai, vagy tragikus élethelyzetet előidézték.

     Ezt az értelmezést követően, a bal kezünkben megmaradt öt lap közül ugyancsak kivesszük a legalsót és a kereszt jobb szárnyaként (a mi balkezünk felőli oldalon, amennyiben a kirakandó keresztel szemben ülünk), felfordított arccal a hármas pozícióba fektetjük. Az ide kerülő ikon azt a közelmúltban előállt sors-helyzetet, illetve annak a felismerésnek a jellegét jelzi, amikor a sorselemezett személy rá jött arra, hogy az egyes ikon által megtestesített sorsprobléma annyira fontos (súlyos), hogy valamiképpen meg kell oldani, illetve fel kell oldani. A hármas pozícióba kerülő ikonnak tehát inkább jelző, illetve megnyugtató, mint lényegi szerepe van. A kártyavető – sorselemző személy számára azt jelzi, hogy a kettős pozícióba került Ikon jelentéséből kiolvasott mélytudati problémák milyen életjelenségekhez vezettek az akuttá vált problémás élethelyzet (esetleg betegség, baleset, személyi, vagy anyagi veszteség) mellett és a sorselemzett személy számára viszont, aki átélte az illető eseményeket megnyugtatásul szolgál, hogy a kártya jelzései helyesek és kártyavető jó nyomon jár, nem vezeti őt félre.

      A kirakásra soron következő kártya ikonja, amely a kereszt felső szárát fogja képezni és a négyes pozícióba kerül, azt a következtetést jelzi, amelyre a sorselemzett személy időközben eljutott a kérdezett – kutatott sorshelyzete megoldásaképpen, vagyis azt a gondolatot, ami szerint ő megoldhatónak véli a jelenben a problémáját. Azok a személyek, akik valamelyest helyes spirituális tájékozódással rendelkeznek és nem jóslásra számítanak, hanem komolyabb sorshelyzet értelmezésre, általában elég helyes következtetésekre jutnak és jól látják a felvetett problémájuk megoldási lehetőségeit, ezért az innen kiolvasható gondolataikat, elképzeléseiket nem mint elvezendő, helytelen megoldásokat kell értékelni – értelmezni, hanem mint megjegyzendő, megtartandó és beváltandó – alkalmazandó gondolatokat, ötleteket. Ezek a gondolatok, ötletek azonban – amelyek majdhogynem egy az egyben szoktak találni a négyes pozícióba kerülő ikon jelentés tartalmával – még nem lesznek elegendőek a probléma teljes feloldásához. Ennek a pozíciónak is könnyebb, de legalábbis nem olyan súlyos a jelentése mint a kettős pozícióba és főként az ötös pozícióba kerülő ikonnak. Inkább a kártyavető személy spirituális tájékozódását segítő funkciója van és természetesen a sorselemezett személy bizalmát megnyerő funkciója. És erre a bizalomra szükség is van, mivel a sors-probléma feloldási lehetőségét jelző ikon jelentése általában mindig gyökeresen el szokott térni, nem csak hogy a sorselemzett személynek a probléma megoldására vonatkozó elképzeléseitől, hanem a éppenséggel kártyavető – értelmező személy elképzeléseitől is. Én is csak nyolcévnyi gyakorlat, illetve metafizikai gondolkozás után jutottam el oda, hogy a megoldást jelző ikon jellegét, illetve a megfelelő kártyalapot előre meg tudjam sejteni (a magam számára meg tudjam jósolni).

   És ez logikus is. Hiszen az embernek a Lilith által befolyásolt, illetve létrontás (a bűnbeesés) logikája szerint működő spekulatív gondolkozása, merőben eltér az élet és a lét eredeti rendeltetésének a logikájától. És amiként a személyi horoszkópok értelmezése közben is kiderül, általában mindenki ott keresi a boldogságát és az üdvösségét ahol nem kellene és abba az irányba, amerre az igazi életfeladatai várják, és ahol megtalálná a beteljesedést és a harmóniát, eszébe sem jutna keresni, illetve, ha eszébe is jutna, mivel a sorsa, vagy más, bölcsebb személyek ezt számára jelzik, ellenségesen elhárítja magától ezeket a cselekvési és magatartási lehetőségeket.

     A kereszt bal oldali szárát (a kereszttel szemben ülő kártyavető személy jobb oldala felöli szárát) képező, soron következő, ötös pozícióba kerülő kártyalap ikonja tehát, a felvetett probléma gyakorlati megoldását jelzi. Vagyis azt a létfontosságú tettet, cselekvést, vagy cselekvéssort, illetve azt a magatartási – viszonyulási formát (mentalitást) szimbolizálja, amelynek az elkövetése, elvégzése, illetve felvétele – felvállalása, a felvetett sorsprobléma megoldásához és a krízis feloldásához (a gyógyuláshoz – kibéküléshez – megbocsátáshoz) elvezethet, vagyis azt a tettet, cselekvést, magatartást, amely elindítja a sorseseményeket a pozitív kibontakozás (sors-megoldás, krízisfeloldás) irányába. És eben a fázisban úgymond véresen komollyá válik mind a sorselemzés, mind a sorshelyzet, mivel a hetes pozícióba kerülő ikon által jelzett pozitív megoldás, amire a felelőtlen és metafizikailag tájékozatlan sorsértelmezők a jóslataikat alapozzák, csak és csakis akkor következik be, ha az ötös pozícióba került (negyedik) ikon jelentését helyesen értelmezzük és ha ezt a jelentést a sorselemzett személy el is fogadja és végrehajtja. Természetesen, itt még a „legrosszabbnak”, illetve legsötétebbnek (negatív jelentéstartalmúnak) képzelt ikonok jelentését sem szabad a közismert elnevezésük jelentése szó szerint és negatívan értelmezni. Amint később meg fogjuk látni, 13-as kártya ikonjának, a Halálnak például koránt sem az a jelentése, hogy a sorselemzett személynek meg kell halnia, vagy isten őrizz, meg kell gyilkolnia valakit, hanem az, hogy valamiről, vagy valakiről ami a felvetett problémával kapcsolatos végleg lemondania, annak (például egy szokásának, vagy elgondolásának) gyökeresen hátat kell fordítania. A 15-ös ikon viszont koránt se azt jelenti, hogy félni kell az ördögtől és elbújni előle, hanem azt, hogy a felvetett problémával kapcsolatos félelmeivel, esetleges hátsó (alantas) gondolataival, kísértő érzéseivel, sóvárgásaival becsületesen és nyíltan, lehetőleg minden önámítás nélkül szembe kell néznie és önmagának ezeket az alacsonyrendű érzéseket, gondolatokat, vágyakat maradéktalanul be kell ismernie.

     De a sorsértelmezés igazából csak most, a hatos pozícióba kerülő (a kereszt alá, vagy a kereszt mellé elhelyezett) ikon értelmezésénél válik igazán komollyá és nehézzé, mivel a hatos pozíció a vízválasztó pozíció, vagyis a tényleges krízis-állapotokat jelző ikonnak a helye. Amennyiben ugyanis, valaki maradéktalanul és helyesen felismeri, felvállalja és el is végzi (betartja) azt, amit az ötös pozícióba került ikon jelez, az első látásra (egészen pontosan: csak látszatra tehát!) minden összezavarodik az életében, a felvetett problémával kapcsolatosan, sőt: látszólag még az attól független sorselemek, sorshelyzetek is felborulnak, vagy kizökkent az addig normálisnak képzelt kerékvágásukból. És ez megint csak logikus, hiszen amennyiben megtesszük azt a sorsdöntő lépést, elkövetjük azt a cselekvést, illetve felvesszük azt a szükséges mentalitást, amely az életünknek az eredeti, spirituális rendeltetése irányába fogja vezetni a sorsunkat, pontosan annak az addig normálisnak képzelt életrendnek, személyi, vagy családi állapotnak kell felborulnia és gyökeresen átváltoznia, ami a megoldani vágyott problémánkat (betegséget, konfliktust veszteséget) okozta. A legtöbbször ez, az általunk normálisnak, vagy jónak, helyesnek és rendesnek tudott (képzelt) és általunk létrehozott, de mindenképp (Még ha csak a megszokás miatt beletörődésképpen is!) – egy általunk fenntartott, életrend (Ami igazából a drámai, vagy tragikus sorshelyzetet okozta!), esetleg egy rokoni, baráti, vagy éppenséggel élettársi viszony, esetleg egy jól jövedelmező, vagy legalábbis kényelmes foglalkozás, vagy látszólagos biztonságot jelentő munkahely, stb. szokott lenni. A sors-helyzet megváltozása, felborulása tehát nem látszólagos, hanem igenis reális, csupán az a látszólagos, hogy mi azt hátrányosnak, károsnak, vagy veszélyesnek találjuk, holott épp ez a megváltozott (feje tetejére állt, a „rendes” útjából kitért) új sorshelyzet lesz az, amely a hetes pozícióba kerülő ikon által jelzett pozitív megoldást eredményezi. Ezért tehát nagyon fontos, hogy felhívjuk az illető (sorselemzett) személynek a figyelmét arra, hogy nem kell megijednie a krízis-helyzettől és nem kell visszakoznia és semmiképp nem kell visszarendeznie mindent a régi állapotok szerint (ami egyébként úgy sem lehetséges!), hanem bízva a pozitív jövőben, előre kell lépnie tovább és/vagy kitartania megalkuvás nélkül.   

     A hetes pozícióba kerülő (a bal kezünkben a hatodik, vagyis a legfelső) kártyalap ikonjának, amelyet a hatos pozíció ikonja mellé helyezünk, minden esetben csak és csakis pozitív a jelentése – még akkor is tehát, ha szintén a számunkra „legijesztőbb” (legfélelmetesebb) ikont ábrázoló kártyalap kerülne oda. Így például a 13-as ikonnak a jelentése az, hogy sikerül valamitől, vagy valakitől, ami a problémának az igazi okát képezte, vagy létrehozta és fenntartotta maradéktalanul megszabadulnunk és ettől ezektől a szellemi, lelki, vagy anyagi (személyi) terhektől megszabadulva haladhatunk és fejlődhetünk tovább, vagy a ha a 15-ös kártyának az ikonja, az ördög kerül ide, ennek a jelentése az, hogy megszabadulunk a bajainkat (betegségeinket, konfliktusainkat, veszteségeinket) és nehéz sorhelyzeteinket előidéző kísértésektől, alantas vágyainktól, gondolatainktól, vagy félelmeinktől, szorongásainktól.                             

    Ezek után talán máris érthető, hogy igazi sorselemzés és a primitív jóslás közötti különbség a végeredményekben, illetve a következményekben van. A jóslással akkor sem ér semmit a személy, ha a Tarot által feltárt jövőképe szerint úgymond szerencsés fordulat állna be az életébe, vagy megnyugodhat afelől, hogy semmiféle veszély (betegség, baleset, vagyonvesztés, szeretett személynek, személyeknek az elvesztése, stb.) nem fenyegeti, illetve akkor sem, ha bele nyugszik a „szerencsétlen sorsába”. Az avatott és tényleges sorshelyzet feltárás viszont, valamint a negatív személyi determinációkból eredő (a karmából eredő!) lelki és szellemi állapotoknak a feloldását és meghaladását, illetve a személyi életképzelet megtisztulását és ezáltal az illető személynek a spirituális fejlődési programja szerinti új, pozitív képességek kialakulását szolgálja. Hogy miért ér többet az elsőnél a második? Egyszerűen azért, mert, amiként azt a Tarot tízes ikonja, a sors-kerék is ábrázolja, a kiegyenlítődés törvénye miatt, és annak alapján, teljesen hiába van valakinek mondjuk egy számára kedvező csillagzat miatt un. szerencséje, hiába ér valakit egy szerencsés helyzet az élete egy bizonyos szakaszában, amennyiben ezt a helyzetet nem képes az ő személyi fejlődési élet-programjának megfelelően, a spirituális fejlődése érdekében felhasználni. Sőt: a legtöbb esetben (az esetek 96 százalékában) az ilyen „szerencse” által sújtott személyek, ahelyett, hogy harmonikus és egészséges lényekké válnának, éppenséggel visszafelé fejlődnek a „szerencséjük” által nyújtott lehetőségekkel, vagyis a szerencse által nyújtott kényelmi állapotokban és természetes, hogy ennek megfelelően a közeljövőben, vagy a távoli jövőben ennek a vissza felé történő fejlődésnek (a „vissza – élésnek”) jelentkezik a negatív következménye. Akár a személyi kapcsolatok megromlásában, akár pszichés, vagy más, szellemi betegségek formájában.

   Amennyiben az illető személy nem degradálódik spirituálisan, hanem mindössze stagnál „a szerencsés élet”, vagy a jól kihasznált – kiaknázott sorsfordulatok következtében, egyszerűen el fogja veszíteni az un. „szerencséjének” a tárgyát illetve az alanyát, amiként azt a sorskeréken le – fel körhintázó, keruboknak, szfinxeknek, csóré fenekű majmoknak a látszatra váltakozó, de végeredményben azonos körben mozgó pozíciója is jelzi.                

    Az igazi (helyes) sors értelmezés szerint viszont, a fentiek tudatában a jóslás egyáltalán nem érdekes, sőt: a az un. kártyavetés éppen azt mutatja meg, hogy miképpen oldhatjuk fel a negatív sors-determinációkat és ezáltal miképpen szállhatunk ki a sors-determinációk szerencse – szerencsétlenség ördögi köréből, hogy miképpen juthatunk ki az anyai ági ősszülőnk által önkéntelenül ránk hagyott negatív sorshelyzetek labirintusából, és miképpen vehetjük a kezünkbe a sorsunkat (az un. „egész – ségünket”) és adhatunk az egyetemes törvényekkel és a személyes fejlődési sorsprogramunkkal harmóniában álló kreatív értelmet az életünknek.

    Ezért a komoly értelmezésben, a különböző „kártyavetési” módoknak a (jóslásnak) megfelelő pozíciójába kerülő ikon szimbólumát nem a lehetséges jövő szerint kell értelmezzük, hanem annak a szükséges lépésnek, annak a külső magatartási formának, vagy belő mentalitásnak (a megoldandó, meghaladandó sorshelyzethez való viszonyulásnak) a jellégét igyekszünk megfejteni, amely lépés, vagy magatartás – mentalitás az eredményes és pozitív sorskibontakozáshoz vezethet. De olyan módon, hogy ezáltal és eközben az a személy aki számára a sorselemzést végezzük, ráébredjen a sorsának egy igen fontos, motívumára, mozzanatára. Ezt a fejlődési elemet, ennek a fejlődési folyamatnak a jellegét viszont nem nekünk kell kitalálni, hanem a kártyavetés különböző pozícióiba kerülő ikonok szimbólumrendszerének az értelmezése adja ki, sőt: minden kártyavetési módszer (rend) tartalmaz egy olyan ikon-pozíciót, amely erre, a fejlődési elemre, folyamatra utal. A Kelta – kereszt nevű elemzésben, amely szerint az alábbiakban be fogom mutatni a Tarot ikonjainak a metafizikai értelmezését, ezt a fejlődési jelleget és mozzanatot (folyamtatot) jelző pozíció közvetlenül a megteendő szükséges lépést (felveendő mentalitást) jelző ötöst pozíciót  követő hatos pozícióba kerülő ikon jelzi. Bár látszólag ez, a krízis jelegére utaló pozíció, egy fölösleges mozzanat a Kelta kereszt rendszerében, végeredményben ennek a helyes megvalósítása – végig élése a legfontosabb momentuma a sors-feloldásnak, mivel előfeltétele annak, hogy amennyiben helyesen értelmeztük és helyesen tettük meg a szükséges lépéseket (helyen avatkoztunk be az adott sorshelyzetbe, a hetes pozícióba kerülő ikon által jelzett megvalósulás (következmény) végeredménye pozitív lehessen.

      Lehet, hogy mint minden elmélet, ez egy kicsit bonyolult, de biztos vagyok abban, hogy mihelyt az olvasó az első három, vagy négy ikonnak az imént ismertetett különböző pozíciókban való értelmeződését elolvassa, azonnal megérti a helyes (és értelmes!) sorselemzés alaplogikáját.

   Ami a kelta keresztnél az adott probléma feloldása szempontjából kevésbé fontos és végülis csak eligazító, bizalom-szerző funkcióval rendelkező 3 és a 4 pozícióba kerülő ikon-értelmezési módozatokat illeti – remélve, hogy azok a személyek, akik amúgy is az általam feltárt Tarot értelmezést tarják helyesnek, rendelkeznek annyi egészséges logikával, hogy ebben, a nem-jóslási logikai rendszerben, a megfelelő értelmezésekre maguktól is rá tudnak jönni – egyelőre nem részletezem úgy, mint a többi pozícióba kerülő ikon-értelmezéseket. Ezt, valamikor a közeljövőben, egy, az Ikonok értelmének a részletesebb leírását tartalmazó, tágabb (bővítettebb) Tarot-értelmezés közben fogom elvégezni. Egyelőre csupán a Tarotról, illetve a Tarot használatáról alkotott téves koncepciót volt szándékomban kijavítani és az olvasóim számára a Tarot eredeti (metafizikai – spirituális) értelmét és funkcióját – és nem utolsó sorban a megérdemelt méltóságát! – helyre állítani.  

Addig is „szerencsés” használatot kívánok: Kozma Szilárd

http:/kozmaszilard.hu

Folytatás következik.

Kozma Szilárd: A TAROT, MINT SORS-RENDEZÉSI ÚTMUTATÓ – A teljes anyag egyben megtalálható a honlapon:
http://kozmaszilard.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=78

Megjelent könyvben:

Tarot, reinkarnáció és spirituális tisztánlátás. (Status Kiadó, Csíkszereda 2006.)

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!